Voltál már úgy, hogy bementél a plázába „csak egy gyors körre”, aztán a végén három táskával és egy teljesen felesleges bögrével léptél ki? Nyugi, nem veled van baj. Van erre egy jelenség: a Gruen-effektus.

Ez az egész nem egy marketinges legenda, hanem egy bécsi születésű tervezőhöz, Victor Gruenhez köthető, aki annyira hitt abban, hogy a terek befolyásolják a viselkedésünket, hogy gyakorlatilag feltalálta a modern bevásárlóközpontot — az összes előnyével és hibájával együtt.

Hogyan kezdődött az egész?

A 30-as évek végén, amikor az embereknek alig volt pénzük, Gruennek egyetlen feladata volt: rávenni az embereket, hogy bemenjenek a boltba. Ehhez olyan kirakatokat tervezett, amelyek egyszerűen nem engedték, hogy elsétálj mellettük. Színek, fények, csábító termékek — ő volt az, aki rájött, hogy a jó design konkrétan pénzt termel.

És bejött neki.

Gruen egyre több üzletet tervezett, és észrevette, hogy az amerikaiak a külvárosokban gyakorlatilag autóban élnek. Nincs séta, nincs spontán találkozás, nincsenek közösségi terek. Ez adta az ötletet: kell egy hely, ahol az emberek megállnak, lelassulnak, nézelődnek, találkoznak, és igen… vásárolnak.

Miért van szükségünk egy “harmadik helyre”? — És miért nem a Netflix az

Van az otthon. Van a munka.
És aztán van az a hely, ahová nem muszájból mész, mégis feltölt.
Ez a harmadik hely.

A fogalmat a szociológus Ray Oldenburg használta először, és nagyon jól ráérzett arra, amire a digitális korban már félig-meddig mindannyian vágyunk: egy olyan térre, ahol nem a képernyőkhöz kapcsolódunk, hanem egymáshoz.

Mi a harmadik hely lényege?

A harmadik hely nem egy fizikai cím. Inkább egy érzés:
hogy ide bármikor beugorhatsz, nem kell előre időpontot kérni, nem baj, ha fáradt vagy, és az sem baj, ha kicsit szétesve érkezel.

Egy város, ahol nincsenek harmadik helyek, olyan, mint egy ház bútorok nélkül: minden funkció megvan, de semmi nem hívogat.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a magány (igen, a 2020-as évek egyik legnagyobb népbetegsége) pont küzdhető ezekkel a terekkel.

Milyen a jó harmadik hely?

Ray Oldenburg szerint a jó harmadik hely hat ismertetőjegye:

  1. Semleges terület – nem kell hozzá meghívó, tagság, előfizetés.
  2. Mindenki egyenlő – itt nem számít státusz, fizetés vagy munkakör.
  3. Könnyű beugrani – nincs dress code, nincs kötelező szerep.
  4. Olcsó vagy ingyenes – a jelenlét nem luxus.
  5. Beszélgetés-központú – nem a program, hanem az emberek a lényeg.
  6. Visszajárós – olyan hely, ahová jó “hazamenni”.

A bevásárlóközpont, mint modern „harmadik hely”

Gruen eredeti álma nem a plázák végeláthatatlan sora volt, hanem egy fedett, növényekkel teli, közösségi tér: ahol van könyvtár, gyerekfelügyelet, kávézó, park, művészet — és a végén néhány bolt is.

Ennek a víziónak az első megvalósult verziója lett az 1956-ban megnyílt Southdale Center, a világ első klimatizált, zárt bevásárlóközpontja. Belül világos volt, tágas, kényelmes, tele növényekkel és szökőkutakkal. Kívül viszont alig voltak kirakatok, mert Gruen azt akarta, hogy a varázslat odabent legyen.

A vásárlók imádták. A befektetők még jobban.

Kép forrása: Reddit

Amikor az álom félrecsúszik

A 60–70-es években Amerikát elárasztották a plázák. Csakhogy a legtöbb nem azt valósította meg, amit Gruen szeretett volna. Semmi közösség, semmi kultúra — csak üzletek, üzletek, üzletek.

Gruen döbbenten látta, hogy a saját találmánya pont azt rombolja le, amit ő meg akart menteni: a városok élhetőségét.

Közben a bevásárlóközpontok virágoztak — egészen a 90-es évekig, amikor megjelentek az „életmód központok”, vagyis a nyitott, főutca-szerű, sétálható, napfényes bevásárlóövezetek. Ezek már sokkal közelebb álltak Gruen eredeti elképzeléséhez.

És mi lett a régi, zárt plázákkal?

Amerika szerte sok bezárt, némelyik omladozik, mások pedig új funkciót kaptak. Jó példa erre az atlantai Plaza Fiesta, amelyet egy latin-amerikai közösségi központtá alakítottak át több száz apró üzlettel, rendezvényekkel, közös terekkel.

Ezek az átalakult plázák végre azt adták az embereknek, amit Gruen is akart: helyet a találkozásra.

És mi a helyzet Magyarországon?

Nálunk még mindig épülnek az újabb plázák, és egyelőre nem látszik, hogy unná a közönség. A klimatizált, „minden egy helyen” élmény továbbra is népszerű — talán mert nálunk a belvárosok még nem haltak ki úgy, mint sok amerikai városban.

A kérdés inkább az:

Mikorra ér el hozzánk a következő lépés?

Az új generáció „harmadik helyei” vajon a plázák, a coworkingek, a parkok vagy a közösségi élményre épülő városi terek lesznek?

Egy biztos: Gruen egyszerű felismerése ma is működik. Ha a tér jól meg van tervezve, ott több időt töltesz… és a pénztárcád is tovább marad nyitva.

Miért vágyunk harmadik helyre 2025-ben talán jobban, mint valaha?

Mert túl sok időt töltünk digitális buborékokban.
Mert a munka sokszor magányos.
Mert az otthon néha túl kicsi, túl zajos, vagy éppen túl üres.

És mert az ember egyszerűen társas lény.
Nem a Netflix, nem az Excel-táblák és nem is a TikTok mellé lettünk kitalálva, hanem egymás mellé.

A harmadik helyek pedig pont ezt adják vissza: kicsit a közösség illatát egy olyan korban, amikor minden rohan, és minden személytelen.