A keresőoptimalizálás aranyszabálya, hogy arról szóljon az oldalunk, ami a vevő számára releváns.

Tehát az oldalt úgy kell felépíteni, hogy a kulcsszavak egybeessenek azzal, ami a potenciális vevő majd be fog a írni a keresőbe. Ez azonban sokszor nem is olyan egyszerű, pedig a kulcsszavaknak varázserejük van.

Mutatjuk a kulcsszavak miértjét és hogyanját:

A keresőkben többek között azért érünk el jó helyezést a találati rangsorban, mert a keresőmotor úgy értékelte, hogy az általunk megadott kulcsszavak közel állnak (vagy akár egybe is esnek) a látogató elképzeléseivel. Ennek eléréséhez a munkát kulcsszókutatással kell kezdeni. A kutatás során kiválasztjuk azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyek legjobban jellemzik termékünket, szolgáltatásunkat vagy a témát amiről éppen írunk, az interneten kereső emberek pedig ez alapján jutnak el hozzánk.

 

A KULCSSZÓ JELENTÉSE

Lexikon szerint a kulcsszó vagy kereső szó, egy olyan szó vagy kifejezés, amelyet használva bizonyos tartalmat találhatunk meg. A kulcsszó jelentése:

 

– a keresésben: ha valamit meg akarunk találni, akkor beírjuk Google-be. Az embereknek problémáik vannak és erre keresnek megoldást, például weblapkészítés, online nyelvtanfolyam, V.kerület kozmetikus, leszakadt redőny. A cél, hogy az ezekre a problémákra adott szolgáltatott megoldásunkat eljuttassuk az emberekhez.

– a keresőoptimalizálásban: kulcsszavak többször is megjelenhetnek az oldalon tartalomban, címben, képben, meta tag-ek között. Ha egy oldalt egy bizonyos kulcsszóra optimalizálunk, nagyobb valószínűséggel kerül a keresési lista elejére.

– a hirdetésekben: ha hirdetést adunk fel, akkor a Google AdWords-ben is meg kell adunk, hogy milyen kifejezések keresése esetén jelenjen meg a hirdetésünk

– a socialmediában: mikor a képek, bejegyzések alá hashtageket írunk, akkor azokat kulcsszavakkal látjuk el, ezzel is segítve a keresési folyamatot.

 

KULCSSZÓ KUTATÁS

A kulcsszó keresést kezdjük a legegyszerűbb módszerrel, vagyis, hogy magunktól kezdjük el összeírni azokat a szavakat, amik először eszünkbe jutnak a vállalkozással kapcsolatban. Kérdezzük meg a családtagokat, munkatársakat, vevőket, beszállítókat. Már nagyobb vállalkozásoknak, ha jó viszonyt ápolnak versenytársaikkal érdemes erről beszélgetni.

 

Persze ez nem elég, így javasolt más kulcsszókereső technikákat is bevetni:

 

Legismertebb, az alapvetően fizetett hirdetésekhez használt, a Google AdWords kulcsszótervező KeywordPlanner-je.

Megtudhatjuk, hogy mire van és mire nincs érdeklődés az adott területen. A tervezőnek ugyanolyan jó használt veszed a fizetett hirdetések esetén, mint az organikus keresőoptimalizálásban.

 

A kulcsszó:

  • legyen releváns
  • legyen rá keresési volumen
  • legyen reális esélye bekerülni a Google top találatai közé

 

HOL HASZNÁLJUK A KULCSSZAVAKAT?

 

A megtalált kulcsszavakat csoportosítanunk kell, hogy megfelelő helyen és időben alkalmazzuk.

 

  1. Főoldali kulcsszavak: 2-3 olyan kulcsszó, ami honlapra leginkább jellemző és hosszútávon szeretnéd használni
  2. Aloldali kulcsszavak: témához kapcsolódó szavak vagy kifejezések, kisebb keresésűek. Minden aloldalon egyediek legyenek és ne használd több oldalon ugyanazt.
  3. Domainben: ha teheted, válassz olyan domain amiben a fő kulcsszavad szerepel
  4. Cím- title: kiemelten fontos, hogy a dokumentum címe (title) tartalmazza a legfontosabb kulcsszavakat. Figyelj rá, hogy egyedi cím legyen mivel ezzel tudsz először kitűnni a tömegből.
  5. Címsor: az oldalon szereplő címsorokat, nagyobb eséllyel olvassák el az emberek, mint a szöveg egészét, és ezt a Google is tudja. Ne zsúfoljuk tele, de törekedjünk, hogy a címsorban szerepeljenek kulcsszavaink
  6. Meta leírás: az a szöveg, ami a keresőkben a cím alatt jelenik meg. Ezzel lehet a böngésző embereket megnyerni, itt van pár másodperced, hogy rávedd az érdeklődőt a kattintásra. Nem csak a Google értékeli, hanem az emberek is, ez a leírás adja el a tartalmadat.
  7. Képek: segítsük a Google-t tömörítéssel (kisebb képméret gyorsabb betöltődést eredményez), helyettesítő szöveg kitöltésével (ha nem jelenik meg valamiért a kép, akkor ez tűnik fel helyette), felirat kitöltésével

 

A TARTALOMMARKETING EREJE

Külön kiemelést érdemel a listából a tartalommarketing, mivel a sikeres tartalmakat csak úgy tudunk szolgáltatni, ha témáinkhoz értékes kulcsszavakat társítunk. Korábbi cikkünkben kifejtjük miért érdemes vele foglalkozni.

A kulcsszókutatás célja itt is az, hogy megtaláljuk minél több olyan kulcsszót, amire a témánkban kereshetnek és utána ezekhez a szavakhoz releváns tartalmat tudunk létrehozni.

Példaként képzeljük el, hogy egy kozmetikai termékeket forgalmazó webshopunk van és éppen a szemkörnyékápoló termékek eladását szeretnénk növelni, ezért akarunk írni egy blogbejegyzés sorozatot.

Milyen kulcsszavak jöhetnek szóba: szemkörnyékápoló, szemránckrém, legjobb szemkörnyékápoló, legjobb szemránckrém.

Esetleg a problémákhoz kapcsolódóan: szarkaláb, ráncosodás, karikás szemek, duzzadt szem, bőröregedés.

Minél több releváns kulcsszó kerül a cikkünkbe, annál nagyobb a valószínűsége, hogy elsőként fogunk megjelenni annak a hölgynek a találati listájában, aki éppen a szeme körüli ráncok eltüntetésére keres megoldást.

Azt, hogy weblapra szükség van nem győzzük hangsúlyozni (ha még nem győztünk meg, hogy szükség van weblapra olvasd el korábbi bejegyzésünkret)  Ezt követi a tartalomgyártás sulykolása.

Ha szeretnél a keresőben eredményt elérni, akkor folyamatosan kell tartalmat gyártanod(cikket, blogot, bejegyzést, videót, kommentet stb).

 

ALAKÍTSD KI A KULCSSZÓ HASZNÁLATI TERVEDET

Tudnod kell, hogy a kulcsszókeresés és a kulcsszavas tartalmak gyártása nem egy egyszeri és nem is rövid idő alatt megvalósítható feladat.

Ezért mielőtt belevágsz a keresőoptimalizálás témakörébe, alkoss hozzá stratégiát vagy legalábbis egy tervet, amit tudsz követni:

 

  • rögzítsd az oldalad 2-3 fő kulcsszavát és azonosít még pár aloldal kulcsszót
  • gyűjtsd össze, hogy milyen témákat akarsz megjeleníteni a weboldaladon
  • melyek azok a kulcsszavak, amikre célozni akarsz egy adott témán belül
  • írd össze a cikkek témát, ügyelj a kulcsszavas címre és címsorra
  • tartalom létrehozás gyakorisága (pl 2-3 cikk hetente vagy havonta)

 

A tervezéssel időt és pénzt spórolsz magadnak, mivel célzottan a legjobb kulcsszavakra fogsz fókuszálni.

 

Ha úgy érzed segítségre van szükséged az online marketing világában, keress minket bizalommal.
Ha tetszett ez a cikk, kérlek oszd meg másokkal is!