Napjainkban a legütősebb marketing kommunikációs eszközünk a közösségi médiában rejlik. Számtalan platformot igénybe tudunk venni, ahol a korábbi egyirányú kommunikációt felváltja a kétirányú. Ennek az adottságnak milliónyi előnyét ki tudjuk használni egy kampány során. Egyrészt maguk a vásárlók képesek életben tartani egy-egy posztot, másrészt egy non-stop megjelenéssel bíró reklámozási formát tarthatunk a kezünkben. A content marketing cikkben már esett szó ezekről a lehetőségekről.

A közösségi médiában a konkrét célközönségünknek tudunk reklámozni, költséghatékonyabb és szinte az összes marketingeszköz igénybe vehető.

Posztolhatunk, gyárthatunk különböző tartalmakat, videókat, cikkeket, nyereményjátékokat indíthatunk, eseményeket hozhatunk létre. Kiemelném itt a gerillamarketing lehetőségét, amely meghökkentő módszereket használ a sikeressége célba érése érdekében. Vírusként terjed, ötletes és humoros, amely szintén a célcsoportjára fókuszál és a fogyasztók saját maguk viszik a reklámunkat. Ilyen például a Facebookon gyakran használt ,,Mém”, vagy a vicces videók. Ezek szintén költséghatékony megoldásnak számítanak.

A közösségi médiának számtalan pszichológiai hatása van, az emberek szeretnek ,,leskelődni”, kíváncsiak mások életére, ugyanakkor meg akarják mutatni saját magukat is a világnak. Imádnak szerepelni és ebben a kissé elidegenedett univerzumban szükségünk van valamilyen visszajelzésre a társadalomtól, amelyeket like-ok és a követők számának a növelésével próbálunk elérni. Több kutatás is bizonyítja, hogy a posztoknak befolyásoló hatása van a hangulatunkra, a közösségi médiában új életet alakíthatunk, manipulálhatjuk az embereket. De azért nem olyan sötét ez a világ, ha okosan használjuk ezeket a platformokat, akkor számos előnyben részesülhetünk.

Említettem, hogy a közösségi médiában egyszerűbb megtalálnunk az adott célközönségünket, sőt sok esetben ők találnak meg minket. Ettől függetlenül a különböző platformokat, különböző célközönségek látogatják, amelyet érdemes figyelembe vennünk.

A Facebookot szinte minden korosztály használja már, ezt a lehetőséget mindenképpen érdemes kiaknáznunk.

Instagram oldala is van már manapság szinte mindenkinek, ahol az emberek kicsit bensőségesebb dolgokat is megosztanak magukról, és talán kicsit színesebb marketingeszközöket is fel tudunk használni.

Sok tini már unja ezeket az általános oldalakat és látható, hogy elkezdtek a Snapchat és a Twitter felé tendálni.

Az üzleti életben az önreklámozás nagyszerű eszköze a LinkedIn oldala, ahol kulturált környezetben építhetjük karrierünket a virtuális életben.

Megemlíteném még a Youtube oldalát is, ahol kedvenc zeneszámainkat reklámok szakítják meg. Biztosan te is sokat bosszankodtál már eme jelenség miatt, de figyeld meg magad egy kicsit és rá jössz, hogy ezek az idegesítő reklámok mégis elérik a céljukat, hiszen végig fogod őket hallgatni.

A közösségi média nagyban befolyásolja a mindennapi életünket, az ésszerű használata óriási segítség lehet a cégünk marketing életében!

Ha tetszett ez a cikk kérlek oszd meg másokkal is!